A minap részt vettem egy „security briefing”-en. Azt gondoltam, arról lesz majd szó, hogyan néznek ki az öngyilkos merénylők, hogyan ismerem fel, ha valakinél bomba van, és milyen helyeket kerüljek el jó messzire.

Tévedtem, a security briefing egy geopolitikai előadás volt Pakisztánról és a szomszédos nagyhatalmakról, amelyen az előadó különböző diplomáciailag korrekt kifejezésekkel illette az amúgy elég rossz pakisztáni indiai viszonyt. Több nagyhatalom kapcsán elhangzott az ellenségem ellensége a barátom kifejezés. Amúgy érdekes volt (majd egyszer posztolok erről, de még infot gyűjtök), csak nem túl praktikus.

Pár hasznos tanácsot mégiscsak kaptam:

1. Ne fényképezzek túl látványosan, nehogy azt gondolják, hogy turista vagyok.
2. Ne nézzem a gps-t vagy térképet túl látványosan.
3. Ne menjek közlekedési dugóba.
4. Ne mondjam meg az őröknek, hogy kit lőjenek le (ne adjak ki tűzparancsot).

Haladjunk sorban:

1. Szőke, kék szemű nő vagyok. Nem kell ahhoz fényképeznem, hogy rájöjjenek, nem vagyok idevaló.
2. Mindenhova visznek, esélyem sincs, hogy ránézzek a gps-re vagy a térképre.
3. Mindenhova sofőr visz, be sem ülhetek egyedül egy autóba. Ez nem nekem tanács, hanem a sofőrnek, ő is tud róla?
4. Ezt megígérhetem.

Hazaértem, fáradtan és nagy elánnal vetettem volna bele magam az aznapi teendőimbe, amikor látom, hogy van valami motoszkálás az ajtónk előtt. Megérkezik egy platós kisfurgon két nem túl jól öltözött emberrel, majd csengetnek. Senki nem szólt nekem semmit, hogy szeretne ma látogatni. Kinyitom és mire kettőt pislogtam volna, behoztak egy nagy fekete dobozt. Ketten bírták csak el és lerakták a lépcső elé, majd távoztak volna.

Mondom, „helló, helló, ez mi?”

„No problem, Madam (ez még mindig én vagyok). UPS, UPS, the company sent it.”

Majd távoztak. Ránézek a dobozra: arab írás van rajta és egy szám 63. Nekem végem. Éreztem, hogy az adrenalin kezd felmenni. Kirohanok az őrhöz, hogy mégis mondja már meg, mi ez?

Ugyanaz a válasz, UPS, UPS, company sent it.

Na, én teljesen kétségbeestem. Felhívtam a férjem, hogy küldött-e valamit, mondja nem. Mondom neki, hogy azt állítják, Ti küldtétek. A férjem is ideges lett és azonnal telefonálni kezdett. Magyaráztam neki, hogy azt mondták UPS hozta, de hát ez a kisteherautó minden csak nem UPS. Meghallgattam, ketyeg-e (tudom, hülye európai), de nem ketyegett. Megpróbáltam belenézni, de nem sikerült lehámozni a rétegeket. Megpróbáltam kicipelni, de túl nehéz volt.

Szóval a doboz a lépcső alatt, én meg a nappaliban vártam, mi történik. Hallottam az óra ketyegését és számoltam a perceket, hogy mikor robbanok fel.  Végre megcsörren a telefon.

Hívott a férjem, hogy két team van úton. Az én interpretációmban Avengers 1 és Avengers 2, de egyébként a biztonságiak és az admin.

Az első Avengers team úgy döntött, mégse jön ki, hanem felhívta a helyi biztonsági őröket. Az egyik bejött hozzám és megint magyarázta ugyanazt, akkor már elkezdett derengeni, hogy a UPS-ből a P valami power lesz. De azért csak kötöttem az ebet a karóhoz, mondom neki, mi van, ha bomba, engem nem értesített senki. Tízszer megkérdeztem, hogy ugye „no danger” „not dangerous”, annyi szinonimát szedtem elő, amennyit tudtam. De türelmesen (és egy kis mosollyal az arcán) mondta, hogy higgadjak már le, majd felírta a széria számot a dobozon.

Majd megérkezett a második team, maga Amerika Kapitány egy személyben, egy pakisztáni kreol bőrű ember, aki elmondta lassan U – P – S. Mondom, „T-U-D-O-M, de minek ez nekem?”

Valahogy a következő beszélgetés játszódott le:

„This is for you Madam (ez még mindig én vagyok).”

„Yes, but I don’t need it, take it back, take it away.”

„Yes you need it.”

„Do I need it?”

„Yes, Ma’am you do.”

Aztán megnéztem interneten: „Uninterruptible power supply”, szünetmentes táp. Az új barátom. Ott lakik a lépcső alatt.

Aznap este áramszünet volt és, akitől a security briefinget kaptam, felhívta a férjem és nagyon megdicsért(e magát). Látja Sir, volt értelme a mai biztonsági előadásnak.