Helló Pakisztán!

Mi történt Pakisztánban?

2018. november 18. - pearly05

2018. október 31-én a pakisztáni Legfelsőbb Bíróság ítéletet hozott egy helyi szinten kiemelkedően fontos blaszfémiáról szóló ügyben. A blaszfémia Istenkáromlást jelent, melyet Pakisztánban a legsúlyosabb esetben halállal is büntethetnek. A vádlottat a bírók felmentették és kimondták, hogy azonnal bocsássák szabadon (8 év után).

A kép a legfelsőbb bíróság épületét ábrázolja.

img_2049.JPG

Az események nagyon gyorsan követték egymást, és az ítélet után szinte azonnal utcára vonult a helyi iszlamista párt, a TLP és követői.

A TLP-t éppen ennek a bírósági ügynek az egyik mellékszála keltette életre. Egy korábbi punjabi kormányzó, Salmaan Taseer pont a fenti ügy kapcsán próbálta enyhíteni a blaszfémia törvényeket Pakisztánban. Ezzel nem értett egyet a testőre, aki az iszlámábádi Koshar market-on a kormányzó testőreként 28 lövéssel kivégezte Taseert 2011-ben. A testőrt gyilkosságért halálra ítélték és 2016. február 29-én felakasztották. A dátumról azt valószínűsítik, hogy nem véletlen, hiszen erre négyévente egyszer lehet csak megemlékezni. A testőr temetésén nagyon sokan vettek részt, sírja gyakorlatilag zarándokhellyé alakult és halála életre keltette a TLP-t.

Visszakanyarodva a jelenbe, nincsenek pontos becslések arra vonatkozóan hányan vonultak utcára az ítélet kapcsán. Tüntetések és blokádok voltak országszerte. A legnagyobb talán Lahore-ban, de Iszlamabádban és a többi nagyvárosban is utcára vonultak az emberek, blokkolva a legnagyobb bejutási és csomópontokat. A TLP követelései között volt, hogy az ítéletet vizsgálják felül és a vádlottat ítéljék el. A bírákat pedig kivégzéssel sújtották volna a meghozott ítéletért.

img-20181031-wa0007.jpg

A miniszterelnök október 31-én este tartott beszédében „kiállt az ítélet mellett”. Ez alatt azt értem, hogy a tüntetőkről azt állította, hogy „saját politikai nyereséget akarnak kovácsolni a tüntetésekből”. Tehát nem foglalt állást a tüntetők mellett. A miniszterelnök aztán Kínában folytatott tárgyalásokat.

imran_khan.jpg

A helyi problémák megoldását a miniszterekre bízta. A tüntetések folytatódtak országszerte, voltak, akik elítélték, voltak szervezetek, akik csatlakoztak a tüntetőkhöz. Az események pontos lefolyásáról nehéz beszámolni.

Még egy említésre méltó esemény történt november 2-án este. Ismeretlen támadók meggyilkolták Rawalpindiben Maulana Sami-ul-haq-ot, vallástudóst és korábbi szenátort, aki Pakisztánban a „tálibok atyjaként” („father of talibans”) vált ismertté. Testőre bevallása szerint a tüntetőkhöz akart csatlakozni, de egy blokád miatt kénytelen volt hazatérni, ahol a támadók késszúrásokkal ölték meg a testőre 15 perces távolléte alatt

Végül november 2-án késő éjjel a tüntetők és a kormány megállapodást kötöttek és a tüntetések, amilyen gyorsan kezdődtek, olyan gyorsan abba is maradtak. Az ötpontos egyezmény alapján

  • A kormány nem fogja ellenezni az ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet.
  • A kormány jogi eljárást kezdeményez az ítéletben eredetileg felmentett kérdéses személy ECL-re (exit contol list) történő helyezése érdekében.
  • Azon TLP szimpatizánsok ügyét, akik az események során gyilkosságban vesztették életüket kivizsgálják.
  • A tiltakozások során letartóztatottakat kiengedik.
  • És végül, a TLP sajnálja, ha valaki véletlenül megsérült a tiltakozásokban.

Amennyire lehet próbáltam angolból fordítani magyarra. Az egyezmény óta újra nyugalom van Pakisztánban. Múlt héten az ítéletben eredetileg felmentett személyt kiengedték a börtönből, a pontos tartózkodási helyéről nincsenek információk.

A fenti írás nem tartalmaz véleményt, az eseményeket internetes forrásokból és nemzetközi újságokból állítottam össze. Kommenteket nem kérek. Köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://hellopakisztan.blog.hu/api/trackback/id/tr8114379382