Hellóhalló!

Kicsit eltűntem mostanában. A férjem hazautazott, egyedül voltam a gyerekekkel másfél hetet. Aztán látogatóim voltak, én is utaztam. Végül a nagyobbik kislányom szülinapját fergeteges bulival ünnepeltük, amire elég sokat kellett készülnöm. Ezzel együtt kicsit leült a hangulatom is a bloggal kapcsolatban, de írtatok, hogy tetszik a blog és mikor folytatom már végre. Szóval kaptam új löketet megint, ezért külön köszönet.

Az elmúlt hetekben történt pár közéleti esemény, gondoltam, most ezeket foglalom először össze.

Földrengés

Szeptember 24-én kedden délután 4 óra tájékában 5.7-es más források szerint 5.8-as erősségű földrengés rázta meg Pakisztán északi részét. A médiát egy-két kép járja be, állítólag ugyanazok a fotók egy útról, ami teljesen széttört, mert mellette volt egy vizesárok. Igaz vagy sem a földrengés több mint 35 ember életét követelte Pakisztán szerte, úgyhogy valószínűleg nem csak egy út omlott össze. A legerősebb rengés egyébként Kasmírban volt, ott úgysincs elég probléma mostanság.

A földrengés pillanatában a gyerekekkel épp kocsiban ültünk, így semmit nem éreztünk az egészből. A kislányok mesélték, hogy aznap délelőtt volt evakuációs gyakorlat földrengés miatt. Én mindig mondom, hogy az a suli boszorkányosan jól felkészült mindenre. A férjem egy toronyház 18. emeletén tartózkodott, ott kilengett az épület, remegtek a dolgok, úgyhogy onnan nézve a helyzet tényleg súlyosabb volt.

Kb 4:03-kor "megérezve" az eseményeket telefonáltam a férjemnek és így utólag egy nagyon vicces beszélgetés zajlott le, mert valami totál bagatell dolgot akartam kérni/kérdezni tőle. Már nem emlékszem, mi  volt az, de most a párbeszéd kedvéért krumplit és hagymát. Ezzel a kis kiegészítéssel élve kb így zajlott a beszélgetésünk:

 "Érezted? Jól vagytok?" - kérdezi ő

"Jól vagyunk. Mit?"

"A földrengést."

"Milyen földrengést?"

"Most volt földrengés. Nagyon erős volt, belengett az épület. Azt hittem azért hívtál."

"Ja nem, nem. Kellene 1 kg hagyma, 2 kg krumpli estére."

"Oké oké, de jól vagytok? Biztosan? Nagyon durva rengés volt. "

"Jól vagyunk, és Te?"

"Igen minden oké, indul lassan az evakuáció"

"Oké, a hagymát ne felejtsd."

Majd evakuálták őket az épületből. Hazaérve itt várt már a takarítónéni. Aznap este vacsorát adtunk, ilyenkor ő főz pakisztánit a vendégeknek, én pedig magyart azoknak, akik hazai ízekre vágynak. Kérdeztem tőle, hogy érezte-e. A válasz:

"Jajj Madam! Persze, hogy éreztem. Az összes pohár és tányér a szekrényben remegett. A ventillátor a plafonról majdnem leesett. Annyira megijedtem, hogy leültem a földre és csak vártam, mikor lesz vége."

Micsoda???? Aznap kétszer megmostam a fejét, hogyha legközelebb érzi, hogy remeg a föld, akkor lesz szíves kifáradni a házból vagy berohanni egy ajtókeret alá. Úristen. 

Délután szólt a férjem, hogy előbb hazajöhet. Még mindig  a vacsorára fókuszáltam, és ha ő a tervezettnél előbb hazaérkezik, az azt jelenti, hogy beteg. Szóval az alábbi párbeszéd zajlott le ismét:

"Indulok haza, előbb megyek."

"OK. Beteg vagy?"

"?!?! Nem, földrengés volt."

"Jaja, tényleg. Oké a krumplit ne felejtsd."

Na este aztán ez volt a téma, bár még mindig nem fogtam fel teljesen mi történt. A vacsorán egy geológus barátunk is részt vett, aki elmagyarázta nekünk, hogyan működik a földrengés és miért nem kell tartani annyira az utórengésektől, úgyhogy estére mindenki megnyugodott. Bár anyukám szerint csak a Jóisten tudja, mennyire lesz erős az utórengés, neki is igaza van. 

A férjem kollégája mesélte, hogy amikor evakuálták őket, az épület előtti parkba érve, ahol romantikusan zümmügtek a szúnyogok, az emberek ránéztek az órájukra és elhangzott a következő mondat: "And now its dengue time!" ("És most elérkezett dengue ideje")

Dengue-i láz

Visszaérkezésünk után nagyon magas volt a levegő páratartalma. Sokat esett a monszun idején az eső és nagyon meleg volt. Heteken keresztül 36-37 fokban párás időben kellett mászkálni mindenhova. (És sportolni :) Engem a száraz meleg jobban zavart, de azért ez is elég elviselhetetlen volt. Viszont kiváló idő a dengue lázat terjesztő szúnyogok számára.

A dengue lázat szúnyogok terjesztik, csonttörő láznak is nevezik, mert a betegség maga nagyon fájdalmas. Elméletileg nem halálos, de azért bizonyos esetekben (pl alacsony vérnyomás) fatális következménye is  lehet. Tünetei a fejfájás, magas láz, bőrkiütés, izom, izületi fájdalom. Nagyon sok megbetegedést regisztráltak országszerte. Rawalpindiben több mint 1500-an betegedtek meg, ismerőseink családtagjait is érintette a dolog.

Elég para helyzet volt, hipochonder család mindig várta a végzetét, akármikor megcsípett egy szúnyog. A gyerekeket rendszeresen fújtuk szúnyogriasztóval, de magunkra nem mindig figyeltünk sajnos. A dengue lappangási ideje 3-14 nap. Most már jobb a helyzet, romlott az idő, csak alig 26-28 fok van (:P), ezt már a szúnyogok sem szeretik annyira.

Egy gyors történet erről is, magyarországi vendégeink kérdezték tőlünk, hogy ugye itt nem kell befújni magukat semmivel, mert nem terjesztenek a szúnyogok semmit... ööö...  izé. DE!

Kasmír

Már említettem a földrengés kapcsán, hogy Kasmírban amúgy is nagyon kellemes most a légkör. A Kasmír kérdés folyamatosan terítéken van, amióta itt élünk. A kormány kiteszi a véres fejű gyerekekről és síró nőkről a plakátokat Iszlámábádban mindenhova és aláírják, hogy ez történik Kasmírban, a világnak erről tudnia kell. Tudom, hogy nem vagyok túl együttérző a témában, de szerintem nem a véres fejű kisgyerekek adják a Kasmír probléma kvintesszenciáját, a propagandát pedig sikeresen meggyűlöltem Magyarországon.

Ha most valami nagy okosságot vártok tőlem, hogy Kasmír a vízről vagy vallásról vagy a területről szól, netán arról, hogy két állam hadseregére sok pénzt kelljen költeni, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak Titeket. Nem tudom megmondani, mi a lényege, kb minden a fent felsoroltak közül, de Pakisztánban élek, a témában már rég elvesztettem valóságérzetemet. Most elsősorban arról írnék, ami idén történt vagy történik.  

Februárban hevültek fel az események (azzal együtt, hogy plakátok tényleg mindig vannak), akkor ugyanis cselesen sikerült Pakisztánnak a felségterületére betévedt két indiai gépet kilőnie. (Volt egy robbantás Kasmírban, amit helyi lázadók követtek el. A választások előtt álló India, ahol a gazdaság már nem pörög annyira, Pakisztánt vádolta a támadással. A pakik persze nem ismerik el. Ezután Modi, az indiai miniszterelnök felkorbácsolta a hangulatot és berepült két indiai gép Pakisztán területére, aztán két paki visszarepült indiai Kasmírba, csak azért, hogy megmutassák, ilyet ők is tudnak. Végül visszacsalták az indiai gépeket pakisztáni felségterületre és lelőtték őket.)

Az egyik pilóta meghalt/kórházban van/eltűnt, a másikat foglyul ejtették a pakik. Állítólag a helyiek majdnem meglincselték, mikor katapultálás után földet ért, de a katonaság "megmentette" (azt, akinek a gépét korábban lelőtték, értitek ugye?). Ezt követően pár napig a paki katonaság vendégszeretetét élvezte és minden szépet és jót elmondott róluk egy videóban (a helyében én is csak dicsértem volna őket, de tényleg nagyon kedves, hogy finom teával is megkínálták), majd a lahore-i határon hazamehetett. Teljesen egészségesen egyébként, senki nem bántotta. Csakhát, visszatérnék a sztori elejére, hogy ugyebár a gépét lelőtték és ugye a társa valószínűleg életét vesztette. Mindenesetre innen úgy tűnt, hogy ezt a februári történetet a pakisztáni hadsereg és diplomácia sikereként könyvelték el. Születtek is viccek a témában:

Indiai pilótát repülni tanítanak: ˇ"Így mész jobbra, így mész balra. Így szállsz fel." "És a leszállás?" "Ne aggódj, arról majd a pakisztániak gondoskodnak."

Diplomáciai nyereség ide vagy oda, májusban Modi megnyerte a választást és naivan azt hittem, itt nem is lesz már újabb adok-kapok a két állam részéről, Modi beleülhet a székébe és szépen éldegélünk tovább a nukleáris fegyverek árnyékában. De ugye otthon sem ért véget a Soros propaganda a választások után... 

Augusztusban pedig megszüntették az India által megszállt Kasmír autonómiáját és állítólag folytatódnak az erőszakos cselekmények a határ túloldalán a muszlimokkal szemben. Ez ellen nem igazán tud Pakisztán mit tenni, más állam belügyeibe nem fognak beavatkozni, már amennyiben ugye a megszállt Kasmír másik állam területének minősül.

Imran Khan mindenesetre múlt héten nagy szabású beszédet tartott az ENSZ közgyűlésén, ahol többek között Kasmír is szóba került. Modi és Khan is beszéltek Trump-al, aki mondogatja a fiúknak, hogy ugye tudják, hogy az atomfegyverekkel felelősen kell bánni, a fiúk meg bólogatnak. Tudjuk, tudjuk. De egyik se fordít hátat a másiknak.

Megoldás nyilván nincs, már hogy lenne. Modi és India nyilván nem fog meghátrálni, Pakisztánt lépéskényszerben hagyva. Ez pedig ránk nézve nem túl jó jel. 

Ha a vezetői nyilatkozatokat nézem és Imran Khan beszédeit, az alapján szerintem nem lesz háború. Ami nem jelenti, hogy tényleg nem lesz háború. Mert beszélgetve a hétköznapi emberekkel, elég sokan készek lennének feláldozni mindent (beleértve katonáik életét, gyerekeik jövőjét, Pakisztán hírét stb stb.) Kasmírért és háborúba menni. Emiatt kialakult egy belső feszültség is az országban a témával kapcsolatban. Az, hogy ez hova fut ki, anyukámat idézve, csak a Jóisten tudja. Ebben száz százalékig egyetértünk. 

És akkor a végére egy pozitív hír...

... mert minden híradó azzal végződik, hogy cuki kis panda született a nem tudom milyen állatkertben. Vilmos herceg és Kate Middleton hamarosan Pakisztánba látogat. Őszintén már alig várom, bár kb esélyem sincs, hogy bárhol láthassam őket, de a tudat, hogy egy városban leszünk a világ keleti féltekén már akkora boldogsággal tölt el, mintha cuki kis pandák születtek volna az iszlámábádi állatkertben.