Sziasztok!

Nyári szüneten voltam, de újra itt.

Nehezen indultam vissza, a gyerekeknek viszont annál inkább jöhetnékük volt, mert Pakisztánban maradt a LEGO! Rengeteg csomaggal szálltunk fel, a férjem és én lerágtuk a körmünket, ahogy peregtek a kilók, végül 190 körül állt meg a mérleg, igen, én is tudom, nagyon sok. (A business class és a törzsutaspontok viszonylag sokat elbírnak.) Akik látták azon poénkodtak, hogy elraktunk egy fél disznót (iszlám világban nem esznek disznóhúst) és tényleg! Raktunk a csomagokba pár hazai terméket.

Hogy meneküljek a pakolás fáradalmaitól, első utam a zöldségeshez vezetett. Itt ért két sokk: lebontottak egy komplett épületet a Rana market-on. Mit csinálnak ott? És a másik, Pakisztán zöldül.

Csomagolásmentesen

Még odahaza kezdtük a barátainkkal egy óriási zöld e-mailezésbe, ahol a pelenka alternatíváktól kezdve, a fogkeféken át egészen a szelektív szemétszedésig minden szóba került. Beszéltünk arról, hogy a nagyszüleink jobban összhangban éltek a természettel és, hogy a fogyasztók a gyártóktól követelhetnék, hogy vegyék vissza a nem lebomló termékeket és használják újra. 

Végül engem is elragadott a zöld hullám. Igyekeztem még szelektívebb lenni, minden újrahasznosíthatót mosogattam, pakoltam a megfelelő helyre. Próbáltam kerülni a műanyag zacskókat. Zöld érdemeim közé tartozik még, hogy tanító jelleggel megnéztük a gyerekekkel az egyik budapesti csomagolásmentes boltot, vettünk üvegben tésztát és elmagyaráztam nekik, miért fontos, hogy, amit lehet, műanyag zacskó nélkül vegyünk meg. És a nyáron egy barátnőm megtanította, ha előre szólok, akkor nem hozzák ki nekem az aperol spritz-hez a szívószálat. 

A nyár végén pedig kihívást hirdettek a barátaim: mostantól műanyag zacskó mentes életet kezdünk! Én is beszálltam, gondoltam ez Pakisztánból még nagyobb kihívás lesz. Amikor...

Lehet ezt hatékonyabban is csinálni?

A zöldségesnél boldogan nyújtottam a kis tescos odahaza beszerzett szatyorkámat. A zöldséges rögtön kérdezte, mi áll rajta ("szívügyünk a minőség"), majd elkezdtem pakolni a zöldségeket, mire papírlapokat nyújtott az orrom elé, hogy abba pakoljak. "De rendes"- gondoltam magamban - "Látja, hogy hoztam magammal táskát, nyilván kapok papírt." Végül körbenéztem és láttam, hogy a nejlon zacskók eltűntek. Értetlenkedésemet látva magyarázni kezdte, hogy náluk már nincs műanyag táska és mutogatja a vászontáskát, amit helyette árulnak. Azta! A világ ezen felén van bolt, azaz zöldséges, ahol nincs műanyag táska?

Azóta tudom, hogy nem is egy, hanem rengeteg. Ugyanis Iszlámábádban és a környékén betiltották a műanyag táskákat és zacskókat! 

Ezennel szeretném jelezni a barátaimnak odahaza, megnyertem a kihívást! 

Miért nagy dolog ez?

220 milliós országról beszélünk, ahol a környezettudatosságnak kis csírái is alig látszanak. Egy pakisztáni átlagosan naponta 3-4 műanyag zacskóba pakolja a dolgait, és rengeteget csak eldobnak az utcán. Az utcák, a földek, a folyómedrek tele vannak szeméttel. Az emberek simán eldobják azt, amire nincs szükségük. A szemétszállítás sem megoldott. Vagy magad elviszed a szemetet egy központi konténerbe, vagy a szemeted jó eséllyel egy árokparton végzi. 

 Íme egy pakisztáni utcakép

Téves azt gondolni, hogy Pakisztánban az állatokért (bálnákért vagy madarakért) aggódnának. Szerintem az se érdekli őket, hogy a műanyag már emberi szervezetben is megtalálható. Az viszont nagyon is fontos, hogy a meglévő infrastruktúrájuk sérül. A csatornák sokszor eldugulnak a zacskóktól, ráadásul az ország csatornahálózatának 80%-a érintett a problémában.

Ebben a helyzetben betiltani a műanyag táskákat Iszlámábádban egy drasztikus, de szükséges lépés. 

Működik? 

A város jobb, tehetősebbek által lakott részein határozottan. Szinte teljesen eltűntek. A minap a vasárnapi piacon jártam és ott azért határozottan rá kellett kiáltanom 1-2 árusra, hogy NE adjon zacskót, van nekem táskám (szívügyünk a minőség ugye), majd abba pakolok. Alternatívaként van újságpapír, a képen látható varrt zipzáras táska, textil táskát is láttam már több helyen. Sokakat viszont felkészületlenül ért a dolog, júliusban fogadták el a törvényt, hogy augusztustól nincs zacskó. (Magyarországon hasonló esetben már a visszamenőleges hatályú törvény elfogadása előtt lett volna két független vállalat, mely kizárólag textil táskák gyártásával foglalkozik, jó áron. Ha mázlijuk van, még közbeszerzést is kiírtak volna.)

A piacon hangosbemondón figyelmeztettek, hogy a műanyag táska használatáért 5000 rúpia büntetés jár. Büntetik a gyártókat, a kereskedőket és a fogyasztókat is. Facebook-on már láttam posztot arról, hogy kb 4 millió forintra büntettek egy éttermet, amiért műanyagba csomagolta az ételét, illetve nyomtatott sajtóban is megjelent, hogy bezártak éttermet a tiltás megszegése miatt.

Drasztikus lépés szükségessége

A nyár számomra másik legmeghatározóbb beszélgetése arról zajlott, hogy az államnak mikor és mibe kell beleavatkozni, hol van a határ az egyéni szabadság és az állami intervenció szükségessége között. Itt a kiváló példa, környezetvédelem. Adott egy magasztosabb cél - a bolygónk, az élővilág túlélése - és adottak az eszközök.

Iszlámábádban a legdurvább eszközt vették elő, holnaptól nincs műanyag táska és büntetni is fogjuk. Tekintve a probléma mélységét, az állam drasztikus beavatkozása ebben az esetben szükséges volt, még akkor is, ha az egyén rövid távú érdeke ezzel sérült.

És igen, végig igyekeztem hangsúlyozni, hogy ez csak Iszlámábád, de már cikkeznek róla, hogy Punjab-ban is be fogják tiltani, ott van Lahore, ahol több mint 11 millió ember él. Északon pedig már betiltották Iszlámábád előtt. 

Nem vagyok benne biztos, hogy azok az emberek, akiknek az életét ezzel megváltoztatták pontosan értik azt, hogy erre miért volt szükség. De egy nagyon határozott és nagyon bátor lépés volt szerintem a világ egy olyan pontján, ahol a leginkább lehet ennek látható eredménye. 

A gyakorlat

Természetesen hajlamos vagyok otthon felejteni a táskáimat, így a kreatív megoldásom az, hogy a testőröm kezébe nyomom a termékeket. Lett egy új funkciója a személyi védelem mellett: hordár. Pisztoly a zsebében, tej és csirkehús a kezében. És a múltkor már annyi mindent adtam neki, hogy kénytelen voltam a két kis kezemmel kinyitni a csomagtartó ajtaját. Nagyon megterhelő az élet...de a környezetért még ezt is vállalom :)