Megérkeztünk 10+ órás repülőút után és én nagyon vágytam egy forró fürdőre. Első nap nem volt meleg víz. Kértem a férjemet, jelezze a helyieknek, hogy ez egy SÜRGŐS probléma, ami AZONNALI megoldást igényel. Másnap csak vártam, hátha a „központból” csinálnak valamit. Ahogy múltak az órák, egyre kétségbeesettebb üzenetekkel bombáztam a férjem. Utolsó üzenetem az volt, hogy esetleg nem mehetnénk-e át valakihez fürödni, mert ezt az estét már nem élem túl víz nélkül.

Hazajött a férjem és kérdezte, hogy akkor ugye megcsinálták? Mondom, dehogyis, itt se voltak. Mert neki azt mondták, hogy már kész. (This is Pakistan.) Írt egy ASAP tárgyú üzenetet és ki is jött egy karbantartó, aki „What the hell?!” felkiáltással nyugtázta, hogy nincs víz és másnap jönnek megcsinálni.

Egy barátunknál volt víz, átmentünk kislányostul megfürödni. Érkezés után kicsit beszélgettünk, majd nagy elánnal nekiálltam a projektnek. Kinyitom a csapot és …. nincs víz!!!

Lerohantam kétségbeesett kiáltozással, hogy itt sincs víz! Felnevetett, hogy „ja épp most tisztítják a víztartályt, csak ő is elfelejtette”.

Rendeltünk pizzát és jót vacsoráztunk, majd újra megpróbálkoztam, de gondosan elrebegtem egy imát, mielőtt megnyitottam a csapot. És lám, jött meleg víz!

Éljen! Éljen! Jó kis fürdés, újjászülettem. Lépek ki és gyanúsan vizesek a földön heverő cuccaim. Mi több, tulajdonképpen a fürdőszoba egyik részén 1cm víz van! Szóval takarítás, elnézéskérés, takarítás, majd nyugtáztuk, hogy a kád nincs lefugázva, így valószínűleg folyik belőle a víz.

Másnap jött két vizes fiú hozzánk. 9-re ígérték magukat, 11-kor már ott is voltak. (This is Pakistan.) De nekem pont el kellett mennem, ezért megmondtam az őröknek, hogy ne engedjék ki őket, amíg nincs víz.

Innen újabb harc kezdődött, mert az őrök kiengedték őket, és nem csinálták meg, pedig megint azt mondták, megcsinálták. A csajok megfürödtek, jöttem én, most nem imádkoztam, és… nem jött melegvíz. Állapotomat a mérsékelten ideges és nagyon szomorú közti sávba raknám. Aztán újra nekiveselkedtem a dolognak és átnéztem az összes csapot, hátha valahol van egy pohárnyi melegvíz. És, legnagyobb megdöbbenésemre, volt. Visszamentünk a férjemmel a fürdőbe és addig varázsoltunk, míg lett melegvíz, nem sok, olyan volt, mintha egy szökőkútba egy szoborfiúcska vizet pisilne.

Végül harmadnapra megcsinálták. Azóta vízügyileg nekünk nincs problémánk, csak az itt élő 200 millió ember többségének. Mert a „first world problems” mögött ott lapul a kőkemény valóság.

Pakisztánban nincs vízhálózat. A házak kertjében általában van egy kút, ezt 90-150m mélységig fúrják, mire jön víz (a számoknak nem jártam utána, egy helyi ezt mondta), ezeket pedig egy szivattyúval pumpálják fel a házakba. Mi is ezzel fürdünk, mosunk, mosogatunk. Teljesen egészségtelen, ivásra nem alkalmas. A szivattyú természetesen rendszeresen elromlik, nálunk is ez okozta a problémát. Amióta viszont megjavult, néha 5 percenként pumpál és azt az egész házban lehet hallani. Azt gyanítjuk, hogy a rendszerben kell lennie egy vízszűrőnek is, de biztosat ebben a témában nem tudok (a szerelők nem tudnak angolul).

Az emberek, ahhoz hogy ivóvízhez jussanak, naponta eljárnak szűrökhöz (filtration plant), ahol sorban állnak, hogy ivóvizet hozzanak. Ez napi szintű feladat. Már önmagában az megdöbbentő európai szemmel, hogy mennyi energiát vesz ez el, míg mi egy mozdulattal megnyitjuk a csapot és iszunk egy pohár vizet.

Egy 2018-as jelentés szerint 21 millió ember egyáltalán nem jut iható tiszta vízhez (200 milliós ország). Egy IMF riport szerint pedig Pakisztán a 3. a legnagyobb vízhiánnyal küzdő országok sorában.

A probléma három fő komponensre bonható.

Az első, az rögtön kettő J az éghajlat és éghajlatváltozás. Rengeteg csapadék esik, de koncentráltan, az év 2-3 hónapjában a monszun idején. Utána három évszak szárazság következik. Az éghajlat pedig változik, abból a rengeteg csapadékból is évről évre kevesebb van. A lakosság exponenciálisan nő, de a vízkészletek stagnálnak vagy csökkennek. Nem volt annyi eső idén és nagyon száraz az időjárás, így a vízgyűjtők nem teltek meg eléggé. Megoldás? Több gát, több vízgyűjtő. Itt jön be a második komponens.

A sofőrünk mesélte, hogy a lakosság pénzt adományoz a kormánynak, hogy építsenek több gátat. Erre visszakérdeztem, hogy ez valami adó, de mondta, hogy nem, ezt az emberek önszántukból adják. Mondtam, hogy erre van az adó, hogy abból gátat építsenek, de sajnos a válasz előre borítékolható volt, az államkassza üres, az előző korrupt kormány minden pénzt elköltött. Sajnos nincs meg a politikai akarat és pénz arra, hogy változtassanak a helyzeten.

És végül jöjjön a másik oldal is, a lakosság, a harmadik elem. Pakisztán nagyon vízigényes ország, a világ negyedik legmagasabb vízfelhasználású országa. Az emberek nagyon sok vizet használnak teljesen értelmetlenül, nem spórolnak vizet a kocsi mosásnál, folyó vízzel mosogatnak és az idelátogató európaiak fürödni óhajtanak (azóta zuhanyzom). Esővizet nem gyűjtenek. Infrastruktúra vagy nincs, vagy rosszul van kiépítve. Különösen problémás a mezőgazdaság, ott az öntözővíz kétharmada elveszik a vezetékek szivárgása miatt.

A helyzet természetesen évről évre romlik és 2025-re már teljes vízhiányt prognosztizálnak.